Marosvásárhelyre 1919-ben érkezett először bibliamunkás, a Nemes Sándor testvérünk személyében. De a környék falvaiban már az 1910-es évektől voltak adventisták. Nemes Sándor érkezésekor tehát már advent hívőkre lelt, akik a  Sándor János (ma Dózsa György) utcában, a Gidófalvi Sámuel házában gyülekeztek. Ott szállt meg és ugyanott tartott bibliaórákat is. Munkásságát nagy érdeklődés fogadta, ezért hamarosan segítséget kért a nagyszebeni Konferenciától. 

Nemsokára megérkezett a segítség is, Manchen Mihály lelkipásztor személyében. A nagy lakáskrízis miatt azonban nem kapott szállást a városban. Marosszentannára került, a Balla családhoz, onnan járt be a városba. Munkásságát azonban nem nézték jó szemmel a szentannai papok, ezért a hatóságokkal kiutasíttatták Manchen Mihályt a községből. A Stan család fogadta be Manchen Mihályt, lakásukba, a Remeteszeg utca 33. szám alá. Gyülekezetünk ma épp ezen a helyen áll.

A húszas évek közepére megkeresztelkednek az első adventisták. Ettől kezdődően gyarapodik Isten kegyelméből az advent közösség Marosvásárhelyen.

A negyvenes évek elején felmerül egy újabb csoport létesítésének a gondolata, a Maros jobb oldalán. 1942- ban alakul meg 22 taggal és Csongvay Domokos lelkipásztor irányításával a kis csoport a Besében, a Chirteş család telkén.

A központi nagy gyülekezetben közben jól halad a munka. Az ifjak énekkart alakítanak és elhatározzák, hogy missziómunkával töltik szabadidejüket. Vasárnaponként a környékbeli falvakat járják, leginkább gyalog, de volt eset, hogy önfeláldozó testvérek szekéren vitték őket. A közös munkában összeforrott ifjak 1945-ben az új gyülekezet alapításakor eldöntik, hogy mindannyian csatlakoznak a „B” gyülekezethez.

Egyházvezető testvéreink kihasználják az 1944-es év végén levő háború utáni bizonytalan időszakot és elfogadják a Stan család ajánlatát, hogy a Remeteszeg utca 33 szám alatti lakásba költözzenek át a gyülekezettel (épp abba a házba, amelybe több mint húsz évvel korábban megszállt Manchen Mihály lelkipásztor). Itt az utca felőli első szobát béreli a gyülekezet. 1945 tavaszán tehát megalakulhatott hivatalosan a marosvásárhelyi „B” gyülekezet. Megjegyzendő, hogy már az első szombaton kórus szolgált, mivel az „Á”-ból átjött ifjak kórusa 17 taggal állt a gyülekezet, és Isten szolgálatába. A gyülekezetet László István bibliamunkás és Bartha Balázs lelkész pásztorolták ebben az időszakban. Az imaterem egyetlen szobából állt, belső bútorzata egyszerű háttámla nélküli padokból és szószék helyett, egy asztalból állt.

Íme, a családok névsora, akik a B” gyülekezethez tartoztak kezdetben: Ignác család, Dénes Elek családja, Konc család, Nagy Sándor családja, Nagy Elek családja, Kutasi család, Ignác család, Marosán család és a 17 tagú ifjak kórusa. Alapítása alkalmával 45 tagú volt a gyülekezet, a hozzá tartozó gyerekekkel együtt. Az első gyülekezeti bizottságnak a következő személyek voltak a tagjai: Kelemen Ferenc presbiter, Kiss Lajos szombatiskolavezető, Dénes Elek fődiakónus, Breja Iacob ifjúságvezető. A kórusvezető Breja Florica volt.

1946-ban gyülekezetünk énekkara Breja Florica vezetésével kórustalálkozón vett részt, amit a Nagyszebenben székelő Konferencia szervezett. Kórusunk első helyet nyert. Csongvay Károly pásztorolta 1948-ig a gyülekezetet, utána 1952-ig újból Bartha Balázs volt a lelkipásztor.

Alakulása után néhány hétre máris harmóniumot kap ajándékba a közösség. Dinamikus fejlődés időszaka következett, és hamarosan kicsinek bizonyult a helyiség. Még egy szobát kapnak, így az úttal párhuzamos irányban bővül az imaterem. Alig tíz év alatt már 150 tagot számlált a közösség ezért újabb bővítésre van szükség. Még egy szobát vásárolnak a Stan családtól. Az átalakítás után L alakúvá válik az imaterem.  Mellékhelyiség hiányában a gyerekek a Stan család konyhájában tartották a gyerekszombatiskolát.

Közvetlenül a háború utáni időszakot széles vallásszabadság jellemezte. Városunkban többször rendeztek nyilvános istentiszteleteket és sorozatokat. A Kultúrpalota is többször adott otthont ilyen rendezvényeknek. Egészen 1952-ig azonban egyházunk még nem volt hivatalosan elismerve.

1952-ben Ilyés Ferenc lelkipásztor kezdi el a munkát a gyülekezetben. Ezekben az években kezdődik kommunista elnyomás. A kommunista elvek nem egyeznek az Isten- fogalommal. Moszkvában az istentagadók szövetsége gyűlést tartott még 1929-ben és elhatározta, hogy 1933-ra a szövetségnek 17 millió felnőtt és 18 millió ifjú tagja kell legyen. Ez azt jelenti, hogy a 8- 14 éves gyerekek mindenike a szövetség soraiba lép. A határozat értelmében a családból teljesen ki kell űzni a vallásos nevelést. Az iskolák, egyetemek, mind vallásellenes terveket fektetnek le. Ez természetesen Romániára is érvényes volt, habár nem ennyire határozottan, de az istentagadás nálunk is pártpolitika lett. Idősebb testvéreink nagyon jól tudják, hogy nehéz évek következtek a szombatünneplők számára. Az iskolákban, munkahelyeken nehézségek támadtak, sokan munka nélkül maradtak, ha megtartották a szombatot. A lelkészekre, bibliamunkásokra, könyvevagélistákra is nehéz évek vártak. Sokukat börtönbe zártak. A nemzeti levéltár adataiból kitűnik, hogy a lelkipásztorokat kötelezték havonta jelentést írni a választásokról, keresztségekről, ifjúsági munkáról, kirándulásokról, a szombatiskola látogatóiról, valamint a külföldi vendégekről. A hatóságok betiltják az evangélizációs munkát. 1964-ben a párthatalom megszüntet néhány környékbeli gyülekezetet: Marosvásárhelyi „C”, Szentkirály, Marosszentgyörgy, Udvarfalva stb.

A nehézségek ellenére azonban a gyülekezet gyarapszik és tevékenykedik. Illyés Ferenc lelkipásztor 14 évi szolgálat után 1966-ban átadja a gyülekezetet Kovács György lelkésznek. A munka tovább folytatódik és az imaterem lassan kicsinek bizonyul. Testvéreink 1969-ben Isten segítségével munkához látnak. A kis szobákból álló imateremből nagy magas, tágas, karzatos imaházat építenek, ami kis híján megfelel a mai állapotoknak is. Az akkori időknek megfelelően nem ment minden könnyen az építkezés körül, mivel a hatóságok nem nézték jó szemmel egy adventista gyülekezet építkezését. Az új imaház szentelésén már népes énekkar dicsérte az Urat.

1971-ben alakult meg gyülekezetünk fúvószenekara. Lelkes és áldozatkész testvérek segítenek megvásárolni a drága hangszereket.

1974, február 16-án magas rangú vendég járt nálunk, a Generál Konferencia akkori elnöke Pearson testvér tisztelte meg jelenlétével a „B” gyülekezetet.

Folyamatosan alakul és formálódik az imaház belső képe. A 70-es évek végére új, kárpitozott padsorok kerülnek a régi fából készült székek helyébe. 1981-ben kerül a régi harmónium helyébe egy új elektromos orgona.

1986 az újabb változások éve. Elsősorban lelkészváltás történik. A 20 évig itt dolgozó Kovács György lelkész távozik, helyet adva Cheţan Emil lelkipásztornak. Ebben az évben készül a ma is létező boltíves szószék, a keresztelő medence, a bal oldali épületszárny pedig átépül. Ott a földszinti részben gyerekszombatiskolát, az emeleten pedig ruhatárat alakítanak ki. A karzat is két oldalszárnnyal bővül.

1988-ban Borbáth Zoltán, 1989-ben pedig már az ifjú Szallós Farkas Zoltán veszi át a gyülekezet pásztorolását. A rendszerváltást követő években a gyülekezet lelkészei voltak: Gálfi Lajos, Simon István, Nagy István, Nagy Jenő, Szász Ernő, Kardos Antal, Kozma István és Szász Cserei Géza, Topor Gyula, Szabó László. Jelenleg Vajda Csaba a gyülekezet prédikátora.